Könyvbemutató - Váci Krónika

(2011-10-09)

Vác Város Levéltára szeretettel várja Önt és családját 2009. december 17-én (csütörtök), 17 órakor a Városháza képviselő-testületi üléstermében a Váci Krónika című kiadvány bemutatóján. A rendezvényen a kiadvány három példányát sorsoljuk ki a résztvevők között. A kiadvány a bemutatót követően megvásárolható lesz a váci könyvesboltokban és a levéltárban.  

 

Budapesti diákok a levéltárban

(2011-10-09)

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium által meghirdetett Nagy Kul-Túra programsorozatban részt vett Vác Város Levéltára is, és az ország másik hét levéltárával együtt készített programcsomagot. Ennek alapvető célja az volt, hogy a diákok mint a kulturális turizmus résztvevői élményszerűen megismerkedhessenek a közgyűjteményekben őrzött kulturális örökséggel. November 28-án, szombaton a Városmajori Gimnázium húsz tanulóját láttuk vendégül. (Sajnálattal kellett megállapítanunk, hogy Vácról egyetlen iskola sem jelentkezett.) A délelőtt folyamán előbb Szűcs Sándor visegrádi papirosmolnár mutatta be a papírmerítés technikáját és a nyomtatást, amit a diákok is kipróbálhattak. Ezután „oklevelet” írhattak merített papírra, amire spanyolviasszal, régi városi pecsétnyomóval pecsétet is lehetett nyomni. A diákok megismerkedhettek a levéltár munkájával is, majd sétát tettek a városban.

A rendezvényről készült fényképeket a Galériában tekinthetik meg.

Vác remete névnapjára

(2011-10-09)

Tisztelt Ünneplők, Váci Polgárok! Egyszer volt, hol nem volt, élt vagy ezer esztendővel ezelőtt az Óperenciás tengeren is túl, a Magyar Királyság területén egy remete, akit úgy hívtak, hogy Vác. Fehér csuhában járt, sarut viselt, kezében vándorbot tartott, ősz szakállát szél borzolta. Egyike volt azoknak a szerzeteseknek, akik többnyire a dombos, hegyes vidékeken, források közelében telepedtek le a földesúr és a püspök engedélyével, hogy terjesszék a keresztény hitet a pogány magyarok körében. Bölcs és tudós emberek azt állítják, hogy Vác remete egy előkelő és jámbor felvidéki család tagja volt. Már gyermekkorában feltűnt különös buzgósága és erkölcsi komolysága, gondosan került minden bűnt és szakadatlanul törekedett a jóságra és a szentségre. Ezért otthagyta a nyugodt, de bűnös világi életet, és a magányt választotta, hogy így éljen hittel teli, másoknak is példát mutató szent életet. Hátra hagyta a szülői otthont, vándorútra kelt, és először a Visegrádi-hegyekben lakott, majd átkelt a Dunán, és éppen itt, a Vác környéki erdőségben talált nyugalmat. Ez azonban nem tartott sokáig. Történt egyszer, jó régen már, de míg világ a világ, emlékezni fognak rá, hogy az 1074-es esztendőben Henrik német-római császár útra kelt és seregével elindult Magyarországra, hogy védelmébe vegye Salamon magyar királyt Géza és László hercegekkel szemben. A döntő ütközet előtt Géza, László és Ottó cseh herceg csapatai Vác táján gyülekeztek. Itt nagy erdőség volt, senki sem lakott benne, csak a már említett Vác nevű, szent életű remete. A hercegek éppen lóháton ülve tanácskoztak azon a helyen, ahol ma a Hétkápolna áll, hogy miképpen vívjanak meg Salamon és Henrik seregével. Amint itt álldogáltak, világos nappal mennyei látomás jelent meg Szent Lászlónak. Így szólt bátyjához, Géza herceghez: „Láttál valamit?” Géza azonban nem látott semmit. Szent László ekkor azt mondta neki: „Amidőn itt álltunk és tanácskoztunk, íme, az Úr angyala leszállott az égből, kezében aranykoronát hozott, és azt a fejedre illesztette; nyilvánvaló ebből, hogy minékünk adatik a győzelem, Salamon pedig legyőzetve, számkivetve futamodik ki az országából, a királyságot és a koronát pedig neked adja az Úr.” Azt válaszolta erre Géza emelkedett hangon: „Ha az Úristen velünk lesz és megoltalmaz ellenségeinkkel szemben, és ez a látomásod teljesül, egyházat építek itt ezen a helyen az ő szentséges szűz anyjának, Máriának.” És láss csodát, így is történt. Miután legyőzték Salamont, és Gézát királlyá koronázták Fehérváron, újból elmentek Vácon arra a helyre, ahol a fogadalmat tették. És amikor ott álltak, egy szarvas jelent meg nekik, szarvai tele voltak égő gyertyákkal. Eliramodott előlük az erdő felé, és lábát azon a helyen vetette meg, amit ma Géza király térnek nevezünk.

A vitézek rányilaztak a szarvasra, mire az a Dunába szökkent, és többé nem látták. Ekkor így szólt Szent László: „Bizony nem szarvas volt ez, hanem Isten angyala.” Géza király azt kérdezte: „Mondjad, kedves öcsém, mit jelentettek az égő gyertyák, amiket a szarvas agancsán láttunk?” A titkot Szent László fejtette meg: „Nem agancsok voltak azok, hanem szárnyak, nem is égő gyertyák, hanem fényes tollak, lábát pedig azért vetette meg ott, mivel megjelölte a helyet, hogy ott építsük fel a Boldogságos Szűz egyházát, s ne másutt!” Döntésüket tettekkel igazolták, és ezt követően építették fel a mai Géza király téren, a vár területén a székesegyházat. Hogy azonban az első látomás helye, a mai Hétkápolna környéke se maradjon épület nélkül, Géza király és öccse elrendelték, hogy ott Szent Péternek emeljenek kápolnát. Géza király tehát megalapította és nagy birtokokkal adományozta meg a váci egyházat. A várost pedig a szent életű remetéről, Vácról nevezte el. A csodás események után sokan keresték fel a várost és Vác remetét, mivel szent életének híre sokakat ide vonzott. A látogatók tisztelete azonban egyre terhesebb lett a számára, és újból magányra vágyott. Ezért elköltözködött a Pilis-hegység rengeteg sűrű erdejébe, remélve, hogy további szent remeteéletet vállalva megtisztulhat. Vác remete híre halála után szélvészként terjedt szét az országban. A helyet, ahol a csodás események történtek, búcsújárók keresték fel. Vác remetét mint szent életű embert boldoggá is avatták, évszázadok multával szobrot állítottak neki, és emlékét a mai napig ápolják az országban több helyen is. Mi, váciak büszkék lehetünk arra, hogy a csodás események helyszínén, a Duna partján, a Naszály hegy lábánál immár csaknem ezer esztendeje virágzó város épült. Mi, a kései utódok, felidézzük a város születésének csodás történetét és egyúttal novemberben megünnepeljük Vác remete névnapját: játékokat, versenyeket rendezünk és díjat alapítunk az emlékére. A legenda és ezzel együtt Vác remete és a nevét viselő város így tovább él, legalább újabb ezer esztendeig. A mesémnek itt vége szakad. Akár hiszitek, akár nem, igaz történetet meséltem el. És aki nem hiszi, maga járjon utána! Isten éltesse Vác remetét és Vác városát! (Horváth M. Ferenc - Elhangzott 2009. november 27-én a Március 15. téren, a Curia borház előtt)